Frank Gehry – Sztárépítészek és ékszereik– 2. rész

2017. április 20.
LAZAR VERÓ

A huszadik századi kanadai-amerikai tervező, Frank Gehry fantasztikus épületeit valóságos kultusz övezi a turisták és építészek körében, nem véletlenül! Építészhallgatóként én is több épületéhez elzarándokoltam, és tényleg nagyon megragadó alkotásokkal találkoztam. Most viszont munkásságához kapcsolódóan egy másik területnek jártam utána, annak, hogy építészete miként ihlette meg a Tiffany & Co. ékszerházat, és ebben a kisebb léptékben hogyan jelenik meg munkásságának nagysága.

Frank Gehry 1929-

Frank Gehry Torontóban született Frank Owen Goldberg néven, 1929-ben. A világ egyik legjelentősebb Pritzker-díjas építésze. Jelenleg Los Angelesben él.

Az általa tervezett épületek jellegzetesek és formabontóak – ha kicsit megismerjük a munkásságát, biztosan kiszúrjuk épületeit a tömegből. A szakma dekonstruktivista építészként jellemzi, ám ezzel ő maga nem ért egyet, ugyanis nem körülírható stílusban tervezi épületeit, hanem önálló formanyelvet beszél. Saját stílusa a 80-as évek végén bontakozott ki. Épületeit leginkább szoborként kezeli, önmagukban is megállják a helyüket, és valóságos műalkotások. Az épületek mellett kisebb léptékben is megtaláljuk a kézjegyét: ékszereket, szobrokat, lámpákat és bútorokat éppúgy tervezett, mint például vodkás üveget.

Frank Gehry ékszerei és épületei

Gehry 2003-ban kezdett a Tiffany & Co. ékszerházzal együttműködni. 2006-ban készült el első közös, exkluzív kollekciójuk. A gyűjteményben található minden egyes ékszer visszaadja Gehry építészetének jellegzetes karakterét. Az együttműködés során összesen 6 fő kollekciót hoztak létre, amelyek Gehry munkáinak ismétlődő motívumait használják fel: Fish, Torque, Axis, Fold, Equus és Orchid.

 

 

„A hal egy tökéletes forma” – vallja Gehry. Már a ’80-as években „Fish” lámpákat alkotott, majd több óriási, hal alakú kültéri szobrot is tervezett, amelyek ma is megtalálhatók Barcelonában, Minneapolisban és Japánban, Kobéban is.

Az Orchid kollekció darabjait finom plasztikusság jellemzi. Az ékszerekben felismerhetjük az épületek szerkezeteinél és burkolatainál használt formákat.

Az Equus kollekcióban is megfigyelhető a lágy, de határozott hullámvonal használata.

Gehry a természetből merített, organikus formákat is szívesen használja. Hihetetlenül bátor formahasználata teljesen új világot hozott létre az építészetben is, nem kevés kihívást jelentve a szerkezettervezőknek, építész munkatársaknak és kivitelezőknek. Az ékszerek terén is egészen új hangulatot hozott létre, kontrasztot kialakítva a csillogó gyémántok és a matt felületek között.

Ahogy Zaha Hadid ékszereinél és épületeinél is, Gehry világában is nagyon izgalmas ez a nagy léptékváltás a hatalmas épületek és az ékszerek között. Zaha Hadidról készített blog bejegyzésemet itt olvashatod.

Ha kíváncsi vagy, hogy építészként milyen ékszereket tervezek, nézz körül weboldalamon.

Az ékszerek forrása innen.

Az épületek fotóit itt és itt találod.